MOZDULAT

Az Iparművészeti Múzeum és az MTA BTK Művészettörténeti Intézet

mozdulatművészeti kutatócsoportjának kiállítása.



Koncepció: Beke László

Kurátor: Vincze Gabriella

A kiállítás rendezésében közreműködik az Orkesztika Alapítvány – Mozdulatművészeti Gyűjtemény (Fenyves Márk – orkesztész)

További munkatársak:

– Tihanyi Lajos (látvány)

– Mayer Éva (grafikai munkatárs)

– Gaál Georgina (sajtó)

Külön köszönet Detre Katalinnak és a műtárgyakat kölcsönző intézményeknek, magánszemélyeknek.

Támogatók: NKA, Symbol Galéria, Francia Intézet, Orkesztika Alapítvány

Megnyitó:

2012. június 28. 17 óra

A kiállítást Marosi Ernő, akadémikus, művészettörténész nyitja meg.

Közreműködik a Magyar Mozdulatművészeti Társulat.



A két világháború közötti magyar mozdulatművészet nem csupán szabad tánc volt, hanem színpadi táncként szoros szálak fűzték a korszak képzőművészetéhez is. Életmódmozgalomként a filozófiával állt kapcsolatban, tornaként a magyar gyógytorna megalapozója volt. A magyar mozdulatművészet kezdete 1902-re tehető, ekkor lépett fel Európában először, Magyarországon, Isadora Duncan. Az első magyar mozdulatművészeti iskolák 1912-ben nyíltak, amikor Madzsar Alice Bess Mensendiecktől, Dienes Valéria pedig Henri Bergsontól és Raymond Duncantól Párizsból hazatért. Mindketten szoros kapcsolatokat ápoltak a Nyolcak művészcsoporttal, illetve a század első évtizedeinek haladó szellemiségű gondolkodóit, tudósait összefogó Galilei Körrel és a Vasárnapi Körrel. Dienes Valéria a Gödöllői Művésztelepen is fellépett. Vaclav Nizsinszkij 1912-ben szerepelt az Orosz Balettel a budapesti Operaházban, és 1914 és 1916 között, amikor utolsó koreográfiáján Magyarországon dolgozott, valószínűleg szintén kapcsolatban állt Dienes Valériával. 1920 körül a magyarországi mozdulatművészeti iskolák száma rohamosan megnőtt: ekkortájt a másik két nagy iskolateremtő, az Émile Jacques Dalcroze módszeréből kiinduló Szentpál Olga és Kállai Lili is megnyitotta iskoláját. A húszas évek végére a magyar mozdulatművészet csúcspontjához érkezett: a szólóktól, a rövidebb lélegzetű, kevés szereplős művektől eltávolodva, Dienes Valéria eljutott a nagy kórusművekig, Palasovszky Ödön és Madzsar Alice is a dadaista mozgásszínháztól (Rendkívüli Színpad, Cikk-Cakk estek) a nagyszabású, lélektani darabok felé fordult. Előadó művészeti reformtörekvéseiknek, Palasovszky, megelőzve Antonin Artaud elméletét, a Lényegretörő Színház nevet adta. A mozdulatművészet környezetében kosztüm- és díszlettervezőként vagy zeneszerzőként számos avantgárd művész megfordult. Szentpál Olga Jemnitz Sándorral, Jaschik Ámossal és Bortnyik Sándorral, Madzsar Alice és Palasovszky Ödön a világhírű zeneszerzővel, Kozma Józseffel (Hulló falevelek / Les feuilles mortes, Jacques Prévert szövegével), illetve Kövesházi Kalmár Elza szobrászművésszel (kosztümök) dolgozott együtt. A díszleteket mások mellett Bortnyik Sándor, Kassovitz Félix, a vetített díszletet Kádár Béla tervezte. Palasovszkyék árny- és fényjátékokat, "emberdíszletet" is használtak darabjaiknál. A mozdulatművészeti előadásokat a korszak szinte összes jelentős fotóművésze megörökítette (Pécsi József, André Kertész, Ergy Landau, Angelo és mások).A mozdulatművészet így Dienes Valéria egyes koreográfiái révén nem csupán mint táncműfaj kapcsolódik az Art Decóhoz, hanem a közreműködő képzőművészek, iparművészek (Kádár Béla, Jaschik Ámos, Kövesházi Kalmár Elza) által is. Kövesházi Kalmár Elzának Tánckompozíció névvel kiállított, a Csicsibua című koreográfiáról készült szobrát a közönség az Art Deco kiállításon láthatja. A kiállítás elsősorban fényképek segítségével mutatja be a magyar mozdulatművészet történetét 1950-ig, amikor is azt burzsoá műfajnak nyilvánították és betiltották.