Facebook

Akik Budapestet építették 3.0 | Építészet és ízlés a 19–20. századi kézműves- és iparosoktatásban

A 2015-ben a FUGA Budapesti Építészeti Központban bemutatott Akik Budapestet építették, valamint a 2017-ben a párizsi Magyar Intézetben megrendezett Ceux qui ont construit Budapest című kiállítások újrarendezett, a Budapesti Történeti Múzeum Metszettári kiállítótermére adaptált változata. 

A tárlatot 2018. március 13-án, kedden 16.30 órakor megnyitja Dr. Sisa József művészettörténész, az MTA BTK Művészettörténeti Intézetének tudományos tanácsadója.

2018. március 14 - június 24.
Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma, I. emeleti kiállítótér (egykori Metszettár)
1014 Budapest, Szent György tér 2., Budavári Palota E épület

Akik Budapestet építették meghívó

Facebook

LOBOTÓMIA | Az Akadémia és a hazai értelmiség a Köztársaság és a Tanácsköztársaság után

2018. február 23-án 10:00 és 21:00 óra között látogatható Magyar Tudományos Akadémia székházának első emeletén egy összefüggő, reprezentatív teremsor: a díszterem, a bizottsági termek (elnöki tanácsterem és képes terem) és a felolvasó terem – Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjteményeként funkcionálva. Egy újabb kamarakiállítással is készülünk az alkalomra.
 
  

feb 23 v3.9

LOBOTÓMIA
Az Akadémia és a hazai értelmiség a Köztársaság és a Tanácsköztársaság után
 
lobotómia a pszichiátriai sebészetben alkalmazott, drasztikus, napjainkra az orvosetika által erősen kifogásolt, nem gyógyító célú beavatkozás, amely a beteg visszafordíthatatlan szellemi, érzelmi és fizikai leépülésével jár.
Az 1918–19-es forradalmak bukása után a hazai értelmiséget érintő, politikai indíttatású tisztogatások nemcsak a sebészeti módszer meggondolatlanságával és etikai szempontból való megkérdőjelezhetőségével, hanem a beavatkozás eredményével is összecsengenek.
 
#ruhatárvan! kiállítás-sorozat következő állomásán az Akadémián és a vele szimbiózisban levő Kisfaludy Társaságban lezajlott vizsgálatokat, a két intézményből – nemcsak politikai okokból – való kizárásokat vizsgáljuk korabeli dokumentumok segítségével.

Tárlatvezetések:
17:00 "Szobor-túra" (max. 20 fő)*
18:00 #ruhatárvan!
18:45 "Homlokzat-túra" (esti kivilágítással)**
19:30 A díszteremtől a hetiülések terméig

* Regisztráció a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen, az első 20 fő jelentkezését tudjuk elfogadni.
** Szabadtéri program. Kérjük, meleg öltözetről gondoskodjanak! Gyülekezés az aulában.
Facebook

Megjelent az Ars Hungarica 2017/3-es száma

AH 2017 3 bor kicsi

 

Nápoly, Róma, Firenze. Az Ars Hungarica 2017/3. száma az itáliai művészet magyarországi recepciójának különböző fejezeteit és megjelenési formáit mutatja be. Kovács Gergely a füzéri katolikus templom töredékes állapotú falképeiről írt tanulmányt, amelynek fennmaradt részletei közül elsősorban az északi falon látható, a 14. század első felének végére datálható Arma Christi-ábrázolásnak szentelt fi gyelmet. A kompozíció megjelenése viszonylag korainak számít Közép-Európában, és úgy tűnik, a mű ebben a környezetben ikonográfi ailag is társtalan: legközelebbi analógiáját a szerző egy Roberto d’Oderisiónak tulajdonított, 1350 körül készült táblaképben találta meg. A nápolyi Anjou-udvar festőjének kompozíciója a magyarországi Anjoukat szolgáló, Füzéren is birtokos Drugeth család közvetítésével kerülhetett ide, még ha a család közvetlen megrendelői szerepe nem is feltételezhető. 

Facebook

Megjelent az Ars Hungarica 2017/2-es száma

AH 2017 2 bor kicsi

 

Az Ars Hungarica 2017/2. számával Tímár Árpádtól (1939–2017), az MTA BTK Művészettörténeti Intézet munkatársától, az Ars Hungarica alapító főszerkesztőjétől búcsúzunk, aki 1973 és 1980, illetve 1997 és 2008 között irányította a folyóiratot. 

Facebook

Közlemények

Szakmai partnereink

Our partners

ciha logo

riha logo

Herder Institut logo

inha logo

lengyel logo

krakko logo

LUDWIG logo 2 

IMM logo 

BTM logo