Megjelent az Ars Hungarica 2017/4-es száma

AH 2017 4 netre page 001

Az Ars Hungarica 2017/4. száma a dekolonizáció kulturális kérdéseiről és ismeretelméleti vetületeiről szól. A dekoloniális esztétika egy olyan globális nézőpontot képvisel, amely a domináns Nyugattal (a tudás/hatalom nyugati komplexumával) szemben defi niálja magát, és így közös platformra helyezi Dél-Amerikát és a Karib-térséget Kelet- és Kelet-Közép-Európával az Uráltól az Elbáig ívelően. Kelet-Közép-Európa és azon belül Magyarország ebben a perspektívában egy sajátos történelmi örökséggel bíró hellyé válik, amely a 20. század második felében az USA és a Szovjetunió kolonialista törekvései között egyensúlyozott – politikai, gazdasági és kulturális értelemben is. Tematikus számunk szerzői közül András Edit a dekoloniális esztétika felől olvassa újra a horizontális művészettörténet (Piotr Piotrowski) közép-kelet-európai elméletét, amely a dél-amerikai kritikai törekvésekhez hasonlóan a periféria saját, illetve sajátos történeteinek megkonstruálására törekszik. Turai Hedvig pedig nemcsak arra mutat rá, hogy már Hannah Arendt és Aimé Césaire is összekapcsolta a holokauszt és a kolonializmus tragikus eseményeit, de arra is, hogy később ez a fajta globális, többirányú emlékezetpolitika feledésbe merült, és csak a 21. század elején jelent meg újra – többek között – egyes kelet-közép-európai művészek munkásságában. A dekoloniális esztétikai politika jelenkori megjelenését vizsgálja Tatai Erzsébet is az Adam Szymczyk kurátori munkájával fémjelzett 14. Documenta művészeti pozícióinak elemzése során. Maja és Reuben Fowkes ökológiai nézőpontból veszik górcső alá a természet kolonizálásának kérdéseit a Szovjetunióban, Kelet-Közép-Európában és konkrétan Magyarországon is a sztálinizmustól a rendszerváltáson át napjaink populista kultúrafogyasztásáig ívelően. Aknai Katalin Keserü Ilona hatvanas évekbeli festészete kapcsán elemzi a nagy nyugati művészeti trendek értelmezésének, kulturális fordításának gyakorlatát, illetve a helyi, lokális jellegzetességek kitüntetését, emblematizálását. Perenyei Monika a hetvenes évek konceptuális fotográfi ai praxisa, illetve annak művészettörténeti értelmezése mentén nemcsak a „nyugati” értelmezési keret kitüntetett szerepét teszi láthatóvá, hanem azt is, hogy a magyar művészek a lokális intellektuális tradíciókra is építettek. Ezek a tradíciók részei voltak egy „titkos”, avantgárd nyelvnek, amely a montázs elméletén és gyakorlatán keresztül éppúgy magába foglalta a lélek pszichoanalitikus szemléletét, mint a kulturális barkácsolás praxisát, ami a hibriditás, a „karneváli” kultúra és a közép-európai dekolonizáció relevanciáját jelzi. A dekoloniális esztétika új megvilágításba helyezheti Erdély Miklós és Szentjóby Tamás refl ektált és komplex pop-art-értelmezését és -recepcióját is, amelynek elemzése során Hornyik Sándor egy hibrid, liminális, közép-európai, kulturális identitást kísérel meg körülhatárolni.

Facebook

Közlemények

Szakmai partnereink

Our partners

ciha logo

riha logo

Herder Institut logo

inha logo

lengyel logo

krakko logo

LUDWIG logo 2 

IMM logo 

BTM logo