Marosi Ernő: A romanika Magyarországon

 

Marosi Ernő

A ROMANIKA MAGYARORSZÁGON



című könyvének bemutatójára 2013. szeptember 25. szerdán, 16 órakor kerül sor

a Magyar Nemzeti Galéria B épület előadótermében

Cím: Budavári Palota, B épület (I. Budapest, Szent György tér 2.)



A kötetet Lővei Pál művészettörténész mutatja be.

romanika magy


A könyvről

A kötet a magyarországi romanika korszakáról, a 11-13. század hazai művészetéről ad átfogó ismertetést. Részletesen bemutatja azt a folyamatot, hogyan honosodott meg a keresztény kép fogalma Magyarországon, majd sorra veszi művészettörténeti ismereteink (írott források, képi források, emlékek, régészet, épületrégészet) jellegzetességeit. Nagy figyelmet szentel a változások tanúinak, beszédes emlékeinknek: az épülettagozatoknak és az ornamentikának. Ezután a magyar romanika néhány nevezetes, a kor európai művészetével méltán párhuzamba állítható alkotását vizsgálja. Ennek során pontos képet kaphatunk a feldebrői, a tarnaszentmáriai, az óbudai, a székesfehérvári, a pécsi, a somogyvári, az esztergomi, a vértesszentkereszti, a jáki és a gyulafehérvári épületegyüttesekről. A szerző részletesen beavat minket a legfontosabb hazai templomok, prépostságok, apátságok, székesegyházak építéstörténetébe, kiemelve az Árpád-kori Magyarország művészetének stílustörténeti jellegzetességeit. Emellett bepillantást nyerhetünk a kor néhány érdekes dokumentumába (Szent István legendái, Szent Margit legendája, rendeletek, adománylevelek stb.) is.

Terjedelem: 176 oldal
Méret: 165 x 238 mm
Kötés: Kartonált
Ár: 4990 Ft
ISBN: 978 963 1361 48 3

Facebook

Közlemények

Szakmai partnereink

Our partners

ciha logo

riha logo

Herder Institut logo

inha logo

lengyel logo

krakko logo

LUDWIG logo 2 

IMM logo 

BTM logo