Markója Csilla beszámolója a HUN-REN BTK MI Tudománytörténeti projektcsoportjának 2023. évi kutatásáról. 

A Tudománytörténeti Projektcsoport Markója Csilla vezetésével elsősorban az „Emberek és nem frakkok.” A magyar művészettörténet-írás nagy alakjai című tudománytörténeti kézikönyv újabb és újabb köteteinek összeállításával, szerkesztésével és kiadásával foglalkozik, illetve a magyar művészettörténeti historiográfia terén, kiemelten a művészettörténet tanszék múltjával kapcsolatos kutatásokat végez. A kutatócsoport koordinálja közel 100, a művészettörténész és muzeológus szakma területén tevékeny szerző munkáját.

Több mint egy évtizede jelent meg az „Emberek és nem frakkok.” A magyar művészettörténet-írás nagy alakjai című tudománytörténeti kézikönyv első, keménytáblás kötete, ami három, 2006-ban és a következő évben megjelent tudománytörténeti tanulmánygyűjtemény összegyűjtött anyagát tartalmazta és hamar mind a kutatók, mind a felsőoktatás számára nélkülözhetetlenné vált. A száznál is több szerzőt foglalkoztató tudománytörténeti szintézis azóta a 10. köteténél tart. A Művészettörténeti Intézet Tudománytörténeti Kutatócsoportjának  (vezető: Markója Csilla) iniciatívájára elkezdődött egy szisztematikus kutatómunka, hogy legalább a legnagyobb magyar művészettörténészek pályaképeit és bibliográfiáit összegyűjtsük egy többkötetes kézikönyvbe. A mű tervezett szerkezetét, célkitűzéseit az első előszóban a következőképpen vázoltuk fel: a Frakkokban mai művészettörténészek beszélnek elődeikről, nagy magyar művészettörténészekről, kritikusokról, esztétákról, gyűjteményi emberekről, professzorokról, azokról, akik a magyar művészettörténet-írás 20. századi kezdetei óta alapítói és hivatott művelői a művészettel való, tudományos érdekű foglalatosságnak. Mivel néhány nagy ívű áttekintésen (Zádor Anna, Marosi Ernő) és számos részlettanulmányon túl átfogó monografikus feldolgozása a magyar művészettörténet-írásnak éppúgy nem született, ahogyan nincs magyar művészettörténésszel foglalkozó korszerű monográfia sem, kiadványunkat csupán első lépésnek tekinthetjük egy olyan úton, mely egy fiatal, és ennek megfelelően autonómia-törekvéseivel olykor túlontúl is elfoglalt tudományág önmagára eszméléséhez és kinyílásához vezethet. Olyan korban élünk, melyet alapvetően vizuális természetű kultúra és folyton változó művészetfogalom, továbbá a vizuális megjelen(ít)és kreatív formái és a hagyományos értelemben vett műtárgyak iránti széleskörű érdeklődés jellemez. A művészettörténet-írás tudománytörténete része annak a felsőfokú képzésnek, mely a megnövekedett igény támasztotta új kihívásoknak is eleget kell tegyen. Azon túl, hogy szerettünk volna a diákok kezébe adni végre egy olyan tankönyvet, melyből több tucat magyar művészettörténész munkásságáról (és korszakáról) kronológiai rendben tájékozódhatnak a tömör tanulmányok, pályaképek, a szövegeket követő lexikonszócikk-szerű összefoglalók és a (személyre lebontva) főbb műveket és a recepció válogatott darabjait tartalmazó bibliográfiák segítségével, arra törekedtünk, hogy a megkezdett mélyfúrások kiterjesztésére és folytatására ösztönözzük kollegáinkat és a következő nemzedéket. Az egyes tanulmányokat a tárgyalt művészettörténész pályájának tényszerű összefoglalása, a publikációit feltáró bibliográfia (ha van ilyen), fontosabb műveinek adatai az esetleges újraközlésekkel, és a róla szóló (válogatott) méltatások, kiegészítve néhány lexikon és bibliográfia adataival, követik. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy csak miután ezek az alapos pályaképek rendelkezésre állnak, azután lehet az intézményrendszer, a nemzetközi kapcsolati háló és a hatások kérdéseit szélesebb összefüggésekbe, nemzetközi kontextusba ágyazva vizsgálni. Marosi Ernő professzor intencióinak megfelelően az intézménytörténeti kutatásokat meg is kezdtük egy újabb, a budapesti Művészettörténeti Tanszék történetére fókuszáló, visszaemlékezéseket egybegyűjtő sorozat első két kötetének kiadásával, ami azóta könyv formában is megjelent. Az elmúlt tíz évben számtalan tudománytörténeti forráskiadványt is kiadtunk, a három Gerevich-olvasókönyvtől, Zádor Anna négy kötetben közreadott életútinterjúitól a szintén négy kötetes Wilde János levelezés-kiadásig és Tímár Árpád megkezdett Fülep-összkiadását is sikerült folytatni, ahogy hagyatékából ki tudtunk adni egy kisebb válogatást Dési Huber István leveleiből és tervben van a Kállai életműkiadás befejezése is. A Magyar művészettörténet, magyar művészettörténészek a vészkorszakban című konferenciánk anyaga immár online is elérhető. A Frakkok nagy vállalkozása idén a 9. és 10. kötettel egészült ki, amik a következő tanulmányokat tartalmazzák: Langó Péter: Hampel József (1849–1913), Gellér Katalin: Malonyay Dezső (1866–1916), Szücs György: Lázár Béla (1869–1950), Sodics Dominika: Lyka Károly (1869–1965), Hessky Orsolya: Meller Simon (1875–1949) Kusler Ágnes: Fenyő Iván (1905–1978), Végh János: Divald Kornél (1872–1931, Farbaky Péter: Schoen Arnold (1887–1973), Tóth Áron: Révhelyi Elemér (1889–1976), Kovács Gergely: Régi magyar piktúra − Tóth Melinda (1939–2012) és az Árpád-kori falfestészet, Havas Krisztina: A magyarországi romanika európai perspektívája: Tóth Melinda kutatásai az 1970-es években, Velladics Márta: Dávid Ferenc (1940–2019), Alföldy Gábor: Hajós Géza (1942–2014).

A Frakkok tudománytörténeti kézikönyv nemcsak Magyarországon, de a régióban is ritka vállalkozásnak számít, jelentősége messze túlmutat az ország határain.