Kiállítás Lechner Ödön halálának 100. évfordulója alkalmából

 

Lechner, az alkotó géniusz

 

Helyszín: Iparművészeti Múzeum, Budapest

Megnyitó: 2014. november 19.

Nyitva tartás: 2015 májusig

 15 IMG 7526 1

Szervező intézmények:

Iparművészeti Múzeum

MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet

 

A kiállítás Lechner Ödön építész (1845–1914) munkásságának teljességét kívánja bemutatni. Kiemelt figyelmet és teret szentel öt, az UNESCO világörökség helyszínének is jelölt főművének, a kecskeméti városházának, az Iparművészeti Múzeumnak, a kőbányai templomnak, a Földtani Intézetnek és a Postatakarékpénztárnak. Ezeket a látogatók az építész eredeti tervein és rajzain, valamint egykorú és a jelen kiállítás céljára készült fényképeken ismerhetik meg. A Lechner munkásságában oly nagy szerepet játszó ornamentika részletrajzai, az ihletőként szolgáló kiadványok, a megvalósulás fő eszközének számító Zsolnay kerámiaelemek ugyancsak bemutatásra kerülnek. Az egyik terem Lechner második otthonának számító Japán Kávéház világát idézi fel, egy másik az építész főbb alkotásait mozgó panoráma-felvételeken jeleníti meg.

Projektvezető: Jékely Zsombor

A kiállítás tudományos főtanácsadója: Sisa József

Tudományos tanácsadók: Csáki Tamás, Hadik András, Lichner Magdolna, Ritoók Pál

Projektasszisztens: Brunner Attila

Generál tervező: Zoboki - Demeter és Társai Építésziroda - Demeter Nóra

Koncepcióterv: Vikár és Lukács Építészstúdió - Vikár András, Lukács István

Belsőépítész tervező: dobozda - tér.design.műhely - Dobó Magdi, Fehér Ibolya, Simon Edina

Grafikai tervezés: Sipos Levente

Grafikus munkatárs: Szalka Krisztina, IMM

Adományszervezés: Schneider Erika

Kölcsönző intézmények és személyek: Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum; Budapest Főváros Levéltára; Budapest – Kőbánya, Szent László plébánia; Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ; Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ – Magyar Építészeti Múzeum; Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár; Janus Pannonius Múzeum, Pécs; Magyar Földtani és Geofizikai Intézet; Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára; Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára; Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltár; Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltár; Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár; Magyar Nemzeti Múzeum; Országos Széchényi Könyvtár; Postamúzeum; Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum, Kaposvár; Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria; Szmrecsányi Boldizsár

A kiállításhoz katalógus-kiadvány is készül, amely bevezető tanulmányt, kép-blokkot és műtárgyjegyzéket tartalmaz. A gazdag képanyag Lechner Ödön rajzainak és terveinek reprodukcióiból valamint nagy számú, többségében a közelmúltban, a kötethez és a kiállításohoz készült helyszíni felvételből áll. A kiadvány az Iparművészeti Múzeum és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézet Művészettörténeti Intézet együttműködésében jelenik meg, magyar és angol nyelven. A tanulmányt írta és a katalógust szerkesztette Sisa József.

Facebook

Közlemények

  • 2017. szeptember 15.

    Fényképtár online

    A mai napon, öt éves munka eredményeként befejeződött az MTA BTK Művészettörténeti Intézet Fényképtára leltározott analóg tételeinek digitalizálása, így a honlapunkról immár online is elérhető és kutatható közel 80.000 f...
  • 2017. szeptember 4.

    Intézeti kutatószolgálat UPDATE

    Az MTA BTK Művészettörténeti Intézet Adattárában és Lexikontárában szünetel a kutatószolgálat, mivel az új épület bútorzatának beszerzése és ezáltal az új raktárak kialakítása közbeszerzési problémák miatt csúszik. ...
  • 2017. augusztus 22.

    Elhunyt Tímár Árpád

    Megrendüléssel fogadtuk a hírt, hogy szeretett és tisztelt egykori kollégánk,Tímár Árpád, aki 1970 óta Intézetünk munkatársa, az Ars Hungarica volt főszerkesztője, 2017 augusztus 12-én, életének 79. évében eltávozott köz...
  • 2017. június 20.

    Idén is látogatható lesz az MTA Székháza a Múzeumok Éjszakáján

    Idén ismét megnyitja kapuit, és különböző programokkal várja az érdeklődőket június 24-én, szombaton a Múzeumok Éjszakáján a Magyar Tudományos Akadémia Székházának neoreneszánsz épülete. A látogatók megismerkedhetnek a t...
  • 2017. június 9.

    Fiatal kutatói álláspályázat

    Az MTA BTK pályázatot hirdet tudományos segédmunkatárs (fiatal kutató) munkakörének betöltésére. A kiírás az alábbi linken érhető el.

Szakmai partnereink

Our partners

ciha logo

riha logo

Herder Institut logo

inha logo

lengyel logo

krakko logo

LUDWIG logo 2 

IMM logo 

BTM logo